
"Csak természetesen"
A Bekaphatod Elv
Nem arról szól, hogy minden nyálcsorgató finomságról lemondunk, és mint a kisnyulak, salátán meg magokon élünk majd. Rengeteg olyan szuper kaja létezik, amit a természet ad nekünk. Bármennyire is nehéz, az egészségünkre káros, szervezetünket „hazavágó” ételektől el kell válnunk, azonban helyette itt lesznek a testünket támogató élelmiszerek, amiket nyugodt szívvel megehetünk; amik az immunrendszerünket és szervezetünket, testünk egészét is támogatják.
De a Bekaphatod elv nem csupán az ételekről szól. Annál sokkal több: táplálkozás, lelki – szellemi egészség és mozgás. A korai, betegségből adódó halálesetek java ugyanis elkerülhető lenne, ha az emberek egyszerű változtatásokat tennének az étkezésükben és életszemléletükben. Ha egészségesek és kiegyensúlyozottak szeretnénk lenni, akkor vigyáznunk kell a testünkre; nem etethetjük mindig silány kajával. És vigyáznunk kell a lelkünkre is; a stresszt okozó dolgokban bizony meg kell tanulni néha a „bekaphatod ujjat” is felmutatni.
Természet adta vitaminok és immunerősítők, gyógynövények, étrendek, receptek, gyógyító ételek, ‘lelki fröccsök’ és még sok minden más, ami természetes, egészséges és tök jó – Neked.
Ha egészséges vagy, azért, ha valamilyen betegséggel küzdesz, azért.
Erről szól, az EztBekaphatod.
Nem fogok kamuzni…
Nem lesz mindig egyszerű. Főleg, amikor válási mizériát rendezel a konyhádban fellelhető műanyag kajákkal és azzal a sok nyálcsorgató édességgel…És ez csak a kezdet.
Mindenen változtatni fogunk:

Táplálkozás
Bevezetjük az egészséges ételeket az étrendünkbe.

Sport
A napi testmozgás elengedhetetlen része lesz a mindennapoknak.

Folyadék
Megismerjük a gyógynövényeket, teákat, és legszuperebb turmixokat.

Testsúly
Elengedjük a felesleges plusz kilókat, amik csak hátráltatnak minket.
De ne félj kicsi Padawan!
Nem vagy egyedül. Ha már Te is tudod, hogy változtatni kell, de lövésed sincs, hogyan állj neki, akkor az Eztbekaphatod könyv Neked szól.
Röviden, de határozottan foglalja össze Neked a legegyszerűbb és egyben legfontosabb táplálkozási tudnivalókat. Megmutatja, miért kellene elválnod a mesterségesen előállított aljas – és sajnos egyben nyálcsorgató – ételektől, és megmutatja azokat a táplálékokat is (szuperképességeikkel együtt), melyek tökéletesen támogatják a szervezeted.
És hát itt van ez a lelki dolog is… Bizonyára sokszor hallottuk már, hogy a lélek fájdalmai és a stressz megbetegítenek minket, vagy, hogy a negatív gondolataink bevonzzák a félelmeinket. És vajon tényleg lehetséges, hogy pusztán gondolataink irányításával romba döntsük, vagy épp meggyógyítsuk önmagunkat – még ha az orvosok szerint már nem is sok időnk maradt hátra?
A könyv egyszerűen, hétköznapi nyelven mutatja meg, hogy merre kell elindulni azon az úton, amit tudat alatt valószínűleg épp Te is keresel. Megfogja a kezed, és megmutatja az irányt.
Zsuzska vagyok, egészségfejlesztés - és táplálkozási tanácsadó
Én a természetes dolgokban – és a jó humorérzékben – hiszek. A termőföld által adott ételekben, zöldségekben, gyümölcsökben, a gyógynövények erejében és mindenben, amit a természet – és egy jó nagy adag optimista hozzáállás – adni tud nekünk. Ezáltal pedig mi is teljes, egészséges életet élhetünk. Látva pedig, hogy a hozzám forduló emberek egészségi állapota és közérzete milyen csodálatos fordulatokat vett, nem volt kérdés számomra, hogy ezen az úton haladjak tovább.
Nem foglak mindig levelekkel bombázni
Ha feliratkozol a hírlevélre, csak a legfontosabb történésekről fogsz értesítést kapni: ilyen lehet például egy új, egészséggel vagy vitaminnal összefüggő felfedezés, egy állati jó nyereményjáték vagy egy új könyv megjelenése.
Igen! Feliratkozom!

Nyugodtan fordulj hozzám...
Miben tudok segíteni Neked?
Minden, ami táplálkozás: étkezési tanácsok, súlycsökkentés, diéták, speciális étrendek kialakítása olyan ételekből, amiket szívesen eszel. (Csoki nem! Bocsi…)
Egészségfejlesztés: táplálkozás beállítás, immunrendszer erősítés, szemlélet és tartós életmód váltás, krónikus betegek életminőségének javítása
Lelki nehézségek: ha még nincs szükséged pszichológusra, de egyedül nem megy…
Kik keresnek fel leginkább?
Kétségbeesett szülők, mert: a gyerkőc túlsúlyos vagy épp nem eszik, zárkózottabb, nyomasztja valami, de a szülőkkel nem beszéli meg a gondjait.
Fogyni vágyók; ételérzékenyek; sportolók; olyan betegek akiknek az életmódváltás kötelező vagy ajánlott (autoimmun betegek, magas vérnyomás, krónikus fejfájás stb.); vagy akik „csak” egészségesebb életvitelt szeretnének kialakítani.
Ha Neked is segíthetek, várom üzeneted a info@eztbekaphatod.hu e-mail címre.
JELENLEG NINCS SZABAD KAPACITÁSOM ÚJ VENDÉGEKET FOGADNI, de kérlek írj levelet és igyekszem mielőbb felvenni Veled a kapcsolatot. Megértésed köszönöm.