Barion Pixel

Családok millióit küldi padlóra az Alzheimer-kór: tehetünk ellene valamit?

 

Az amerikai Alzheimer-kór Alapítvány becslése szerint évente 15 millió családtag tölti idejét otthon egy olyan szerettét ápolva, akik fel sem ismerik őket. Egy olyan alattomos betegségről beszélünk, amely jelenleg nem gyógyítható, de egyes kezelések enyhíthetik a tüneteket, illetve bizonyos esetekben lassíthatják a betegség előrehaladását.

A betegség általában apróbb feledékenységgel kezdődik, azonban ez az idő előrehaladtával egyre csak romlik. Jellegzetes tünet, hogy a beteg többször meséli el ugyanazt a történetet vagy eseményt egy családtagjának, mert nem emlékszik rá, hogy már egyszer elmondta azt. Tárgyakat tesz le különböző helyekre, amiket utána nem talál. Ezek az elején még viccesnek is tűnhetnek, mondhatjuk, hogy „öregszel anyám”, de mégis komolyan kell vennünk, ha pár év múlva még szeretnénk, hogy szerettünk megismerjen minket.

 

 

A kutatások határozottan a növényi táplálkozást említik

A zöldségekben, gyümölcsökben, diófélékben és bogyós gyümölcsökben gazdag növényi étrend kulcsfontosságú lehet az idegrendszer és az agyi funkciók általános támogatásában. Itt is nagy szerepet kapnak a bogyós gyümölcsök, külön figyelmet szentelve az áfonyának.

A bio zöldséglevek is dobogósak a fogyasztás ajánlás tekintetében, azonban a megannyi kutatás között van egy olyan élelmiszer, amely különösen figyelemre méltó: ez pedig a sáfrány. A kutatások során a sáfrány hatóanyagait is kiemelten vizsgálják az idegrendszer és az agyi funkciók védelmével összefüggésben. A vizsgálatok rávilágítottak, hogy a sáfrányban található antioxidánsok hozzájárulhatnak a kognitív képességek és a memória szinten tartásához.

A kurkuma is hasonló figyelmet kapott a témában, így ezt a csodálatos fűszernövényt is érdemes bevennünk az étrendünkbe. Természetesen ezeket is csak mértékkel, itt is érvényes a mondás: jóból is megárt a sok.
Végül pedig még egy pozitív kutatás eredménye: a rendszeres, heti 4-5 alkalommal végzett testmozgás és aerob edzés pedig kifejezetten kedvező hatással lehet a memóriára, a vérkeringésre és az agyi funkciók frissességére.

A cikkben leírtak tájékoztató jellegűek. Minden szervezet egyedi, ezért az itt megosztott információk nem minősülnek orvosi tanácsnak és nem helyettesítik a személyre szabott szakmai vagy orvosi tanácsadást. Egészségügyi probléma esetén mindenképpen fordulj szakemberhez.

Facebook