.
Egyre több embernél diagnosztizálnak Hashimoto thyreoiditis betegséget, és ilyenkor gyakran hangzik el a mondat: „Ez már örök, ezzel együtt kell élni.” De tényleg csak ennyi lenne? Vagy van más út is, amely nem a hormonpótlással, az életfogytigtartó’ gyógyszerszedéssel, hanem az öngyógyítás lehetőségeivel foglalkozik? Hiszem, hogy a testünk nem ellenünk dolgozik, hanem mindig értünk – és olykor pedig elég hangosan próbál üzenni, hogy baj van valahol. Ilyenkor nem elnyomni kell, hanem megérteni, támogatni, újrahangolni.
Mi is pontosan a Hashimoto betegség?
A hivatalos álláspont szerint a Hashimoto pajzsmirigygyulladás egy autoimmun betegség, amely során a szervezet „megtámadja” saját pajzsmirigyét. De hadd mondjam el rögtön az elején: én nem hiszem, hogy a testünk valaha is magunk ellen fordulna. Ez a kifejezés számomra távol áll a valóságtól.
Sokkal inkább úgy látom, hogy a test próbálja jelezni: túl sok a teher, kibillent az egyensúly, és most segítségre van szüksége. Ez lehet bélrendszeri probléma, tartós stressz, alváshiány, feldolgozatlan lelki trauma vagy környezeti terhelés; de ezek nem különálló dolgok – minden mindennel összefügg, a pajzsmirigy csak egy része a teljes rendszernek. A szervezetünk nem hirtelen adja fel, hanem hosszú idő alatt, csendben próbál alkalmazkodni. Amíg bírja, kompenzál. Amikor pedig már nem tud, akkor jönnek a tünetek. Ez nem a gyengeség jele – ez egy segélykiáltás. Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni a kérdést: hogyan tudom visszaadni a testemnek azt a gondoskodást, amit nap mint nap megérdemelne?
Az első és legkézenfekvőbb lépés: nézzük meg, mivel tápláljuk magunkat. Mert amit megeszünk, az nemcsak energiát ad – információt is küld a testünknek. A megfelelő ételekkel pedig sokszor már önmagában elindulhat a gyógyulás folyamata.
Mit együnk, és mit ne együnk, ha Hashimoto thyreoiditis betegséggel élünk?
Ha Hashimotoval diagnosztizáltak, az egyik legfontosabb kérdés mindig ez: „Mit ehetek?” Sokan ilyenkor úgy érzik, mintha hirtelen minden tilos lenne – de ez nem igaz. Nem a lemondásról, sokkal inkább a figyelemről és támogatásról szól a hashimoto étrend. Nem kell egész nap salátán élni, de jó, ha tudjuk: bizonyos ételek támogatják a pajzsmirigy működését és csökkentik a gyulladást, mások viszont sajnos pont az ellenkező irányba hatnak. Nézzük konkrétan.
Mit érdemes kiiktatni az étrendünkből?
A testünk minden falattal üzenetet kap. Hashimoto esetén különösen érzékeny lehet az emésztőrendszer, a vércukorháztartás és az immunválasz is – ezért fontos, hogy ne terheljük feleslegesen olyan ételekkel, amelyek gyulladást okozhatnak, irritálhatják a bélfalat vagy hormonális kilengéseket indíthatnak el.
A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan már csak attól jobban érzik magukat, ha a következőket kiiktatják az étrendjükből:
-
Fehér cukor és minden rejtett formája (glükózszirup, fruktóz, invertcukor)
-
Fehér lisztből készült pékáruk, tésztafélék, panírozott ételek
-
Tejtermékek, különösen ipari tej, sajt, tejszín – ezek gyakran gyulladást válthatnak ki
-
Gluténtartalmú gabonák, például búza, árpa, rozs – egyeseknél autoimmun reakciót provokálhat
-
Feldolgozott élelmiszerek (konzervek, adalékanyagos készételek, chipsek, üdítők)
-
Növényi olajok, mint a napraforgó- vagy repceolaj – ezekben sok az omega-6, ami fokozhatja a gyulladást
-
Koffein– és alkoholbevitel – megterhelik a mellékvesét és a májat
-
Kukorica és kukoricaliszt – bár sok gluténmentes termék alapja, gyakran okoz puffadást, gyulladást, és az emésztést is megzavarhatja.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gluténtartalmú gabonák teljes elhagyása – nemcsak a búzáé, de a rozsé, árpáé és minden rejtett gluténforrásé – alapvető lépés Hashimoto esetén. És bár elsőre nehéznek tűnhet, a legtöbben már néhány hét után könnyebbnek, tisztábbnak érzik magukat – testileg és lelkileg is. Ez nem egy szigorú diéta, hanem egy új kapcsolat kezdete a saját testeddel. Amikor már nem azt kérdezed, „mit ehetek még?”, hanem azt: „mire van szükségem valójában?”
Gyulladáscsökkentő, Hashimoto barát alapanyagok
Mit javasolt enni Hashimoto betegségben?
-
Zsírosabb tengeri halak: lazac, szardínia, makréla – gazdagok omega-3 zsírsavakban, melyek csökkenthetik az autoimmun folyamatokat
-
Kurkuma – természetes gyulladáscsökkentő, érdemes mindig fekete borssal kombinálni, hogy jól felszívódjon
-
Friss gyömbér – támogatja az emésztést és enyhíti a gyulladásos reakciókat
-
Fokhagyma – antibakteriális, immunerősítő hatású
-
Erjesztett ételek: savanyú káposzta, kovászos uborka (gluténmentes formában) – a bélflóra egyensúlyához kulcsfontosságú
-
Zöld leveles zöldségek: spenót, rukola, mángold – tele vannak klorofillal, vasat, magnéziumot és C-vitamint is tartalmaznak
-
Sütőtök, cékla – földelő, tápláló, vércukorszint-barát szénhidrátforrások
-
Olívaolaj, szőlőmagolaj, avokádóolaj – gyengéd zsiradékok, melyek nem fokozzák a gyulladást
-
Friss gyógynövények: bazsalikom, rozmaring, petrezselyem, koriander – természetes méregtelenítők
-
Hajdina, quinoa, rizs – teljes értékű, gluténmentes gabonák, amelyek nem terhelik az emésztést
Mit készíthetünk ezekből?
-
Kurkumás indiai rizs zöldségekkel sütve
-
Gyömbéres sütőtökkrémleves friss korianderrel
-
Lazacfilé párolt zöld levelesekkel és quinoa körettel
-
Savanyú káposztás hajdina egytálétel sült céklával
-
Erjesztett zöldségek mellé sült hal és avokádókrém
-
Spenót, Sóska, Főzelékek (alternatív tejszínnel), gluténmentes házi kenyerek, stb.
De ott van a cukkini és a padlizsán is, amiből remek recepteket lehet készíteni, ha szereted. Itt elolvashatod például a Vega töltött padlizsán receptjét.
Vitaminok és ásványi anyagok, amelyek támogatást nyújthatnak Hashimoto betegség esetén
Amikor a szervezet valamilyen egyensúlyvesztést jelez – például a pajzsmirigy működése kezd alábbhagyni –, érdemes elgondolkodni azon, vajon minden rendelkezésére áll-e, amire szüksége van. Nem csak a pihenésre és szeretetre gondolok, hanem olyan mikrotápanyagokra is, amelyek nélkülözhetetlenek az anyagcseréhez, a hormontermeléshez és a sejtek regenerációjához.
Hashimoto esetén több vitamin és ásványi anyag is kiemelt figyelmet érdemel, mert hiányuk gyakori, és kíméletes pótlásuk sokszor hoz érezhető javulást.
Mik lehetnek a legfontosabbak?
-
Szelén – ez a nyomelem szerepet játszik a T4 → T3 hormon átalakításában, valamint csökkentheti a pajzsmirigy-ellenes antitestek szintjét. Napi kis mennyiség is elegendő (pl. 1-2 brazil dió vagy organikus szelén-pótlás).
-
Cink – hozzájárul az immunrendszer egyensúlyához, valamint a sejtek megújulásához. Hiánya kihatással lehet a hajhullásra, fáradékonyságra és a bőr állapotára is.
-
D-vitamin – alacsony szintje nagyon gyakori autoimmun állapotokban, különösen a téli hónapokban. Segít szabályozni az immunválaszt és gyulladáscsökkentő hatása is van. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a vérszintjét.
-
B12-vitamin – felszívódása gyakran zavart szenved Hashimoto-val élőknél, különösen, ha bélrendszeri panaszok is jelen vannak. Fontos szerepet játszik az idegrendszer támogatásában és a sejtek energiatermelésében.
-
Magnézium – sokszor említik „stresszellenes ásványként”. Hashimoto esetén segíthet az alvás javításában, csökkentheti az izomgörcsöket, szorongást, ingerlékenységet.
-
Vas – a pajzsmirigy számára nélkülözhetetlen, mivel részt vesz a hormonok szintézisében.
-
A-vitamin – szerepet játszik a pajzsmirigyhormonok működésében és a nyálkahártyák védelmében is. Természetes forrása például a sütőtök, máj, tojássárgája.
Mire figyeljünk a pótlás során?
A legfontosabb: ne kapkodjunk össze mindent egyszerre. Hashimoto esetén a szervezet érzékenyebb lehet, ezért érdemes mindig egy-egy elemmel kezdeni, figyelni a test visszajelzéseit. Ha bizonytalan vagy, kérj segítséget. A vitaminpótlás nem helyettesíti az étrendet, hanem kiegészíti azt – és akkor tud igazán jól működni, ha közben a táplálkozás, az életmód és a lelkivilág is figyelmet kap.
Életmód, ami valóban segíthet Hashimoto esetén
A Hashimoto thyreoiditis nemcsak a pajzsmirigyről szól. Hatással van az idegrendszerre, a bélflórára, a hangulatra, az energiaszintre – szinte mindenre. Ezért fontos, hogy ne csak az étrendünket, hanem a mindennapi életünk ritmusát is áthangoljuk egy olyan irányba, ami valóban támogat bennünket. Sokan évek óta fáradtsággal, szorongással, alvászavarral, puffadással vagy épp motiválatlansággal küzdenek anélkül, hogy tudnák, ezek mennyire összefügghetnek a Hashimoto betegséggel.
De van jó hír: az életmódbeli változtatások nem drasztikusak, nem bonyolultak – sőt, gyakran nagyon is kellemesek, csak épp elfeledett szokásokat hívnak vissza az életünkbe.
1. Stresszkezelés, de nem sablonosan
A „csökkentsd a stresszt” tanács Hashimotoval élőknek nem újdonság – de az már sokkal fontosabb kérdés, hogyan. Nem mindenkinek működik ugyanaz. Van, aki a természetbe menekül, más jógázik, van, aki naplót vezet, és olyan is, aki csak csendesen üldögél a reggeli teájával. A lényeg az, hogy adjunk teret a befelé figyelésre, a lelassulásra. Mert a folyamatos feszültség – még ha észrevétlen is – kimeríti a mellékveséket, befolyásolja a hormonháztartást, az emésztést, és fokozhatja az autoimmun aktivitást.
2. Alvás – a legtermészetesebb regeneráló
Hashimoto esetén az alvás kulcsfontosságú. Ez az az időszak, amikor a test rendez, javít, épít – ha hagyjuk. Az alvásmegvonás, az éjjeli telefonnyomkodás vagy az elhúzódó esti tévénézés mind-mind azt üzenik a testünknek, hogy nem fontos a pihenés. Törekedj arra, hogy minden este azonos időpontban feküdj le, legalább 7–8 órára, és már lefekvés előtt 1 órával tedd le a képernyőket. A gyógyulás sokszor nem a gyógynövényekben kezdődik, hanem egy jó alvási szokással.
3. Mozgás, de ne vidd túlzásba
A pajzsmirigy-alulműködés gyakran fáradékonysággal jár, így a klasszikus „edzd meg magad mindenáron” típusú mozgásformák sokszor többet ártanak, mint használnak. A cél itt nem a zsírégetés, hanem az, hogy megmozduljon az energia, a nyirokkeringés, és levegőhöz jusson a test.
Ajánlottak:
-
könnyed séta a természetben
-
nyújtó, regeneráló jóga
-
Pilates vagy fascia-alapú mozgásformák
-
légzőgyakorlatok, ritmikus mozgás (pl. nordic walking)
Kerüld a túl intenzív, kimerítő edzéseket, amik után még napokig fáradtnak érzed magad – a testednek most finom támogatásra van szüksége, nem újabb harcra.
4. Napi ritmus, ami helyreállít
Ha állandóan rohansz, rendszertelenül eszel, nem tudod mikor pihensz vagy mikor van „vége” a napnak, a tested is zavarodott üzemmódban működik. A pajzsmirigy szereti a kiszámíthatóságot: a rendszeres étkezéseket, a nyugodt reggeleket és az esték lelassulását. A reggeli napfény, a napi 2-3 étkezés, egy kis délutáni nyújtózkodás, egy lefekvés előtti meleg tea – ezek mind segítenek visszahangolni a szervezet természetes ritmusát. És igen, lehet munka, gyerek, határidők mellett is kialakítani egy szeretetteljes napi struktúrát – még ha csak apró lépésenként is, és ha nehéz is… de magadért meg kell tenned.
Természetes kiegészítők és szelíd terápiák Hashimoto esetén
Hashimoto-val élni nem egyenlő azzal, hogy örökké „beteg” vagy. Inkább egy állapot, ami arra hív, hogy figyelj jobban magadra, és adj vissza valamit abból a gondoskodásból, amit a tested nap mint nap érted tesz. A táplálkozás, a vitaminok és az életmódváltás mellett sokan keresnek olyan természetes módszereket is, amelyek finoman, mellékhatások nélkül támogatják a szervezetet.
A pajzsmirigy első számú gyógynövénye: galaj tea
Ha csak egyetlen gyógynövényt kellene kiemelni a pajzsmirigy támogatására, az egyértelműen a galaj (vagy más néven közönséges galaj, latinul Galium mollugo). A galajt régóta használják pajzsmirigy-túlműködés és -alulműködés esetén egyaránt, mert szabályozó, harmonizáló hatása van. Támogatja a nyirokrendszert, segíti a méreganyagok eltávolítását, és egyfajta természetes „hangolóként” működik a hormonrendszer számára. Ha nem ismered annyira a teákat, akkor én jó szívvel ajánlom mindenkinek a Gyuri bácsi pajzsmirigy galaj teát.
További gyógynövények, amelyek támogatást nyújthatnak
-
Citromfű – kiváló stresszoldó és alvástámogató, segíti a mellékvese kíméletét
-
Máriatövis – hozzájárul a máj és az epe egészségének megőrzéséhez
-
Csalán – kiválasztást fokozó, vértisztító, ásványianyag-pótló
-
Gyömbér, kurkuma – természetes gyulladáscsökkentők, emésztést segítő fűszerek
Szelíd terápiák, amik támogathatják a hormonrendszert
-
Akupunktúra – segíthet az idegrendszer és a hormonrendszer szabályozásában, csökkentheti a gyulladást, javíthatja az energiaszintet
-
Fülakupunktúra – különösen hatékony lehet stressz, alvásproblémák esetén
-
Talpreflexológia – serkenti a nyirok- és vérkeringést, támogatja a kiválasztást, energetikai egyensúlyt hozhat létre
-
Craniosacralis terápia – mélyen relaxáló hatású, harmonizálja az idegrendszert, gyakran segít alvászavarok és kimerültség esetén
-
Reiki és energetikai kezelések – finomrezgésű támogatást adnak, különösen, ha a testi és lelki tünetek összekapcsolódnak
Fontos, hogy mindig olyan szakembert válassz, akiben megbízol, és akinek a jelenlétében biztonságban érzed magad – a gyógyulás alapja ugyanis nemcsak a technika, hanem az elfogadó légkör is.
Bélflóra és Hashimoto: az immunrendszer kapuja a belekben van
Sokszor halljuk, hogy „a betegségek a belekben kezdődnek” – és Hashimoto esetén ez nemcsak egy jól hangzó mondat, hanem gyakran nagyon is igaz. A bélrendszer nem csupán az emésztés helye, hanem az immunrendszerünk legnagyobb része is itt található. Ha itt egyensúlytalanság van, az kihat a hormonrendszerre, az idegrendszerre és a gyulladásos folyamatokra is. Hashimoto-val élőknél gyakori a „szivárgó bél” (leaky gut), a bélfal átjárhatóságának fokozódása, ami lehetővé teszi, hogy nem kívánt anyagok jussanak át a véráramba – ezzel pedig beindulhat egy tartós gyulladásos válasz.
Mi okozhatja a bélflóra felborulását?
-
Antibiotikumos kezelések utóhatása
-
Helytelen, finomított szénhidrátokban gazdag étrend
-
Krónikus stressz
-
Ételintoleranciák (pl. glutén, tej, kukorica)
-
Környezeti toxinok, adalékanyagok
Hogyan támogathatjuk a bélflórát természetes módon?
A cél nem a bél „kitisztítása”, hanem annak gyengéd áthangolása, táplálása. Ezt lassan, türelemmel, fokozatosan érdemes felépíteni:
-
Fermentált ételek: savanyú káposzta, kovászos uborka (csak adalékmentesen, gluténmentes formában) – élő baktériumokat tartalmaznak
-
Probiotikumok: akár kapszula formában, akár természetes ételek révén (pl. natúr kókuszjoghurt)
-
L-glutamin: egy aminosav, amely segíti a bélfal regenerációját, különösen szivárgó bél esetén
-
Kollagén (pl. marhacsontlevesből vagy por formában) – szintén támogatja a bélrendszer szerkezeti épségét
-
Rostok: például útifűmaghéj, lenmag, zöldségek – a jó baktériumok táplálékául szolgálnak
-
Ételnapló vezetése – segíthet felismerni, mely ételek váltanak ki puffadást, fáradtságot, bőrproblémákat
A bélrendszer nem egyik napról a másikra regenerálódik, de kis lépésekben haladva érezhető változások jöhetnek – több energia, jobb emésztés, nyugodtabb idegrendszer formájában.
Kapcsolat a pajzsmiriggyel
Ha a bél nem működik jól, az hatással van a tápanyagok felszívódására (pl. B12, vas, cink), amelyek viszont elengedhetetlenek a pajzsmirigy működéséhez. Emellett a krónikus bélgyulladás állandóan aktív immunválaszt tarthat fenn – ami hosszú távon táplálhatja az autoimmun folyamatokat. Ezért is van az, hogy sok Hashimotoval élő ember csak akkor kezd igazán javulni, amikor elkezdi helyreállítani a bélrendszerét is.
Záró gondolat – figyelem, törődés, bizalom a test felé
A Hashimoto betegség sokszor egy hosszú belső folyamat külső kifejeződése. Nem egyik napról a másikra alakul ki, és nem is egyik napról a másikra oldódik meg. De minden nap, amikor egy kicsivel többet pihensz, jobban figyelsz arra, mit eszel, vagy csak türelmesebb vagy magaddal – az már egy lépés a gyógyulás irányába.
Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni. Elég egy reggeli, amit jó érzéssel eszel meg. Egy séta, amit nem időre, hanem örömből csinálsz. Egy bögre galaj tea, amit úgy kortyolgatsz, mintha meghallanád végre a tested hangját. Hiszem – és sokak tapasztalata is azt mutatja –, hogy a test soha nem fordul ellenünk. Inkább csak türelmesen próbál jelezni, ha valahol kibillent az egyensúly. És ha odafigyelünk ezekre a jelekre, ha nem akarjuk rögtön elhallgattatni őket, hanem kérdezni kezdünk, figyelni, kísérni… akkor szépen lassan elindul valami. Egy finomabb kapcsolat, egy újfajta együttműködés – önmagunkkal.
Hashimoto thyreoiditis mellett is lehet teljes életet élni. Lehet öröm az étkezésben, lehet nyugalom a testben, lehet energia a napokban. És ha néha nehezebb is, nem vagy egyedül – rengetegen járnak már ezen az úton, és örömmel osztják meg veled mindazt, ami nekik segített. Sokan kérdezik tőlem, hogy van-e olyan természetes készítmény, amit jó szívvel ajánlok, ami segíthet az értékek javításában, a jóllétünk kialakításában. A válaszom: igen, van. Ha téged is érdekelnek az ilyen jellegű gyógynövényes, természetes megoldások, vagy egyszerűen csak segítségre van szükséged az első lépésekhez, írj bátran az info@eztbekaphatod.hu címre – és szívesen elküldöm neked, mik azok, amelyeket a tanácsadásaimon is jó szívvel ajánlok a hozzám fordulóknak.